Beküldve:

Belga örökség

Fantasztikus érzés volt egy teljes éjszakán át, ismeretlen, de brutál gazdag nagybácsi egyetlen örökösének lenni. Izgatottsággal töltött el a gondolat, hogy elképesztő lehetőség kapujában állok, kezemben egy Belgiumból érkezett ajánlott szelvénnyel, melyet a postás dobott be délelőtt, míg én az igát húztam.

Mivel semmilyen kötődésem sincs Belgiumhoz, kézenfekvő volt a gondolat, hogy ez a valami, csak egy hivatalos irat lehet, amiben értesítenek, egy Belga csokigyáros rám hagyta összes vagyonát.

Holnap átveszem a levelem, csomagom, nagyalakúm, bármim, amit a postás nem ikszelt be, és elkezdthetem végre élni a mindig is áhított aranyéletem.

Holnap végre fény derül arra, amit mindig is éreztem a sejtjeim legmélyén, hogy én valamiféle bárónőcske vagyok, arisztokrata felmenőkkel, még ha balkézről is esett meg az eset, amit eddig titkoltak előttem.

Aznap este aludni is úgy mentem… mit mentem? Vonultam! Itt-ott kissé megnyúlt pizsikémben, dívaként léptem be a hálóba, hogy másnap már dúsgazdag örökösnőként jöjjek ki onnan.

Aztán elmentem a postára, és átvettem egy, még májusban Kínából rendelt cosplay parókát a lányomnak.

Így esett, hogy nem lett belőlem milliomosnő!

Beküldve:

Szexuális felvilágosítás

9 éves. Túl vagyunk a szexuális felvilágításon… Persze, csak olyan ránk jellemző módon.
Hazafelé jövet a kocsiban. 
Indult a beszélgetés onnan, hogy volt egy “reklám” a TV-ben, melyben azt kérdezték: Lehet-e a CSOK-tól gyerek? A kormányunk meg, állította hogy: Igen! Méghozzá három is!
A lányom ezt úgy értette, hogy bizony-bizony a csóktól lehet gyerek. Ott az autóban el kellett magyaráznom, hogy ez csak vicc, és, hogy természetesen a csóktól nem lehet gyerek. Legalábbis az én legjobb tudásom szerint.
Elég biztosan érzem, hogy naprakész vagyok a témában.
Hátsó ülésről, sóhaj, megkönnyebbülés! 
Na, de akkor, hogy lesz a gyerek? A múltkor még nem akarta tudni, most igen. Ott a kocsiban. Hátul ült Ő, elöl én, kontakt a visszapillantó tükör, ami, jobban belegondolva nem is volt akkora baj. Szemtől-szemben, lehet lebuktam volna, hogy időnként kuncogás tör rám. Figyeltem ártatlan gyermeki arcocskájának változásait egy-egy mondatom hatására. Változatok voltak, az elgondolkodás, a “pfújnanemár!”, és a “hogyisvanez?” között.
Első kérdés: Te ezt csináltad már?
Mondtam: Hááát, van 2 gyerekem…
Éreztem, enyhén csalódott bennem.
Következő kérdés, ha ő nem akarja, majd ezt csinálni, de a fiú erőszakos, akkor mit csináljon?
Mondtam: Vágd pofán!
Úgyérzem a lényeget megbeszéltük!

Beküldve:

….és a gázórát bediktáltad?

Átlagos nap az ovis időkből…
Reggel elindulok a gyerekkel az oviba… kézifékkel… majd visszafordulok, mert itthon maradt a kabátja. Kb fél óra múlva újra itthon. Mondjuk, ezért kár volt felöltözni. Itthon dolgozok, és akinek az otthona a munkahelye az jól teszi, ha munka mellett kitakarít és ebédet főz. Alap elvárás.
Rapid meló és a kaja leégetése után, elrohanok a két napja vásárolt, de mégsem jó gyerekcipőt visszacserélni, aminek a dobozát persze pont aznap dobtam ki, tehát előtte kikukázom. Bevásárlóközpont előtt megállok. Égve hagyom az autó lámpáját, amit csak azért veszek észre, mert keresem a telefont és az üzletajtóból visszafordulok, hátha a kocsiban hagytam…. de NEM… telefon a táskámban volt végig, lámpa újra leoltva. Már épp sorra kerülnék a cseréhez, mikor sos telefont kapok a főnöktől. Irány haza, sürgős meló van!
Szerződés elküldve, hajam elhagyva, beesek az oviba, ahol közlik, hogy a lányom még állatosat játszik a földön. Nem ér rá. 27 gyerek közt négykézláb ugrál, és néha támad is…. Exkuzálom magam, hogy “háááát, nem is értem! Lehet nem is az én gyerekem. Csereszabatos, csak vissza kéne vinni a kórházba ahol elkeverték.!” …és már el is késtünk a tornáról, ahová nem raktam be cipőt….
Torna után haza. Vacsorát dobok az asztalra – nem érdekel, hogy a lányom ezt, pont nem kéri, mert héja van a vajas kenyérnek – fürdés, küzdés, alvás…és 10 óra. Leülök, kifújom magam, felteszem a lábam, jöhet a relax… morgásszerű hangokat vélek kihallani a másik szobából: ….és a gázórát bediktáltad? Basszus!! Persze, hogy nem!