Mikor két különböző színű papucsot veszek fel, és mindkettő bal lábas, akkor arra gondolok, hogy tuti a félig zseni, és félig bolondos nagyapám vére csörgedezik bennem.
Mikor a fiam minden reggel bevitt az iskolába egy kabátot, és pénteken már 5 kabátot hoztunk haza, mert a reggeli kabátok rendre az iskolai szekrényben maradtak, akkor arra gondoltam, neki is jutott a nagypapa véréből.
A nagyapáéból, aki nullahuszonnégyben sakkozott, de a cipőjét képtelen volt normálisan bekötni.
Mindenki Jani bácsijának véréből, a tiszteletre méltó sakkmesteréből, aki úgy ültette le az unokáit sakkozni, hogy előtte mindig megkérdezte tőlük, nyerni szeretnének, veszteni, vagy döntetlen legyen.
Persze így, kihívás híján, egyik unokája sem szerette meg a sakkot.
Inkább, csak végig könyököltük a partikat és tudtuk, ez nem az a sport, ahol kezünkben van az irányítás.
Száz szónak is egy a vége, az én zseni nagyapám, mindezen értelmi kiválóságát jól kompenzálta azzal, hogy szerette magát adni.
Nem volt kérdés, ha eljött hozzánk bejárati ajtót festeni, de közben 200 km-re sakk versenyt rendeztek, akkor ne hagyta volna ott a 4 tagú családot, ajtokeretből kiszedett, félig lefestett ajtóval, mondván hamarosan jön vissza, csak van egy kis elintézni valója. Mondanom sem kell, 1 hétig tartott a kiruccanása, addig mi ajtó nélkül éltük a napjainkat, hiszen szigorúan lelkünkre kötötte, nehogy hozzá merjünk nyúlni bármihez is, amíg vissza nem jön.
Ő volt az, aki télen-nyáron, sötétben, világosban, délután 16.50-kor is képes volt lekapcsolni a lámpát, mert szerinte a villanyt, csak 17 óra után szabad felkapcsolni.
Aki minden nap kifesultette a szőnyeg rojtjait, mert azoknak éjjel-nappal úgy kellett állniuk, mint Katiban a gyereknek.
Aki elment vendégségbe, beült a fürdőkádban, és hagyta kifolyni a vizet, mert hogy a fürdőszoba közepén van az a lefolyó, az a kis izé, majd az elnyel mindent.
Nem nyelt el!
Annyira nem, hogy még a szomszédot is eláztatta, nem csak a vendéglátókat.
Szóval, egyszer ez a nagypapám Pécsre utazott a lányáékhoz. A nagymamám néhány nappal korábban ment, de indulás előtt még becsomagolt a nagyapámnak. Kinyitva kikészítette a bőröndöt a franciaágyra, ha esetleg még eszébe jutna valami fontos a nagyapámnak, bele tudja tenni, és úgy tudjon utána indulni, hogy hiányát ne érezze semminek. Nagyapa dolga annyi volt csak, hogy becsukja a bőröndöt, és felüljön a vonatra.
Így is tett!
Utazott 6 órát Bekescsabárol Pécsre átszállással, majd megérkezett. Leszállt a vonatról, a vonat elejére sétált, ahol várta a mama, meg a lánya, és annak férje, meg az egész pereputty. Puszi-puszi örömködés, mikor látják a nagyapánál, nincs bőrönd. Nála a keresztrejtvény, meg a sakk, de csomag sehol…
– Nagypapa! Hol a bőrönd?
– Hú! Az fent maradt a vonaton.
Ekkor aztán kezdetét vette egy hosszabb hajcihő a bőrönd utan. 7 napból 6-ot telefonáltak, bőrönd után nyomoztak, mindent megmozgattak, keresték_kutatták, de a bőröndnek nyomaveszett.
Nem nagyon akartak a nyilvánvaló ténybe beletörődni, de végülis kénytelenek voltak elfogadni: A bőrönd eltűnt!
A legfontosabbakat megvásárolták. Fogkefe, alsógatya, zokni stb…és lógó orral haza utaztak egy hét után, ahol a franciaágyon kinyitva, úgy, ahogy azt a mama odakészítette, megtalálták a bőröndöt.