9 éves. Túl vagyunk a szexuális felvilágításon… Persze, csak olyan ránk jellemző módon.
Hazafelé jövet a kocsiban. 
Indult a beszélgetés onnan, hogy volt egy “reklám” a TV-ben, melyben azt kérdezték: Lehet-e a CSOK-tól gyerek? A kormányunk meg, állította hogy: Igen! Méghozzá három is!
A lányom ezt úgy értette, hogy bizony-bizony a csóktól lehet gyerek. Ott az autóban el kellett magyaráznom, hogy ez csak vicc, és, hogy természetesen a csóktól nem lehet gyerek. Legalábbis az én legjobb tudásom szerint.
Elég biztosan érzem, hogy naprakész vagyok a témában.
Hátsó ülésről, sóhaj, megkönnyebbülés! 
Na, de akkor, hogy lesz a gyerek? A múltkor még nem akarta tudni, most igen. Ott a kocsiban. Hátul ült Ő, elöl én, kontakt a visszapillantó tükör, ami, jobban belegondolva nem is volt akkora baj. Szemtől-szemben, lehet lebuktam volna, hogy időnként kuncogás tör rám. Figyeltem ártatlan gyermeki arcocskájának változásait egy-egy mondatom hatására. Változatok voltak, az elgondolkodás, a “pfújnanemár!”, és a “hogyisvanez?” között.
Első kérdés: Te ezt csináltad már?
Mondtam: Hááát, van 2 gyerekem…
Éreztem, enyhén csalódott bennem.
Következő kérdés, ha ő nem akarja, majd ezt csinálni, de a fiú erőszakos, akkor mit csináljon?
Mondtam: Vágd pofán!
Úgyérzem a lényeget megbeszéltük!
