Mindig elkövetem azt a hibát, hogy akkor takarítok, főzök, mosok, dolgozom, mikor nincs itthon senki. Ezért aztán, a családom összes tagja joggal hiszi, hogy a lakásunk öntisztuló, a hűtőnk pedig okoshűtő, azaz rendelést ad le, kiszállítatt és egy leviosa lebegtető trükkel úgy lesz tele, hogy emberi kéz ahhoz bizony nem ér.
A kaja szerintük, úgy készülhet, hogy kinyitom a receptes könyvet, majd egy óra múlva kiveszem a sütőből a narancsos kacsát, a köztes időben pedig, a fészbukon lógok. (hm… mondjuk a mondat második fele néha igaz)
A párom még azt is hiheti, hogy a reggeli készülődés a lányommal egy igazi anya-lánya rózsaszín unikornis program. Hiheti is, mivel ő még olyankor alszik és (reggeli) jó alvó lévén, sosem hallja az üvöltözéseinket.
Mosogatást szoktak látni, vagyis inkább hallani, de olyankor rendre szólnak, hogy jó lenne, ha abbahagynám, mert nem hallják a tv-t. Dehát tudják ők, hogy a mosogatás is csak olyan úri hobbi huncutság, jót lehet közben pancsikolni a melegvízben, és utána tök tiszta lesz a kezem is.
A céges meló sem állhat semmiből, főleg, hogy ezeket is akkor csinálom, mikor itthon vagyok és takarítok, meg főzök is, mert akkor van mindenre idő. Azt a néhány papírt kinyomtatni, szerződést megírni, elküldeni, dátumokat figyelni, hivatlos megkereséseket elintézni… mostdetényleg! Nem munka az, egy egész napra elosztva.
Aztán, mikor mindenki haza jön én pedig a jól végzett munka után megpróbálom lóbálni kicsit a lábam, akkor hallom, hogy:
– Milyen poros ez a szekrény, mikor volt itt utoljára portörölve?
