Beküldve:

Karantén kenyér

Mára már mindenki tud kenyeret sütni! Én is!
Ja, nem!

Néhány napja, a karantén nyomás hatására eldöntöttem, kenyeret sütök. A fészbuk tele otthon sült kenyérrel, kovászos, élesztős, barna, fehér, kifli, zsemle… Pofon egyszerű!

Jó! Mi az a kovász?
Liszt, víz, üvegbe, hűtőbe, másnap reggel leöntés, 12 óra, etetés,  6-7 nap, legaktívabb, melyik a legjobb időpont a sütéshez?…
Atyaég! Ehhez még nem vagyok eléggé régóta  karanténban.

Jöjjön az élesztő!
Ja, hogy az hiánycikk!
Ok. Itt eldugva találtam az alsó polcon száraz élesztőt. Az is jó lesz.

Hol a recept? Dagasztani!!!??? Naaaaa!!!!
Én gyors kenyeret akarok. Nincs nekem erre időm. Ja! De van!

Itt egy recept. Dagasztás nélkül. Ez szuper lesz!

Hopp! Van itt élesztő a pult alatt a boltban! Fél kilóóós?? No nem baj! Megveszem.

Liszt, só, élesztő, víz, összedobom, pihentetem reggelig.
Ez mégis mi? Nyúlik mint az istennyila!
Jó lesz az! – Mondja a nővérem!

Nincs is tálam. Hazudok. Tálam van, csak teteje nincs. Itt ez a fém valami, majd ezt teszem rá!
200 fok? Nekem a sütőre ilyen nincs írva. Akkor legyen ez a fokozat a 200.
Hajrá, 40 perc +10 perc pirosra, ropogósra

Sül, sül… 40 perc
Hú a fele még lapos…
Na még egy kicsit.
Ez nagyon sápadt.
Pirítsuk le.
10 perc, még mindig fehér.
20 perc, hát én most már kiveszem.

Insta fotó. Kis filter, hogy pirosabb legyen.

Gyere gyerek vágd fel!

Hát ezzel mi van? Olyan, mint a lapos gumi labda!
Rakjuk vissza a sütőbe!

Adj rá kakaót! – Mondja a nővérem.

Sül, sül… Sül, sül… 2 óra
Na most már dobj be mellé egy elősütött, csomagolt bagettet is mert éhen halok!

Ok, Drágám! Akkor nem kérsz, lapos, ragacsos, kemény héjú, házi kenyeret?
#pedighogyigyekeztem #hálátlancsalád #hosszúleszakarantén #mindéhenhalunk

Beküldve:

karantén vita

– Ez itt mi a pulton?
– Rendet csináltam, lefertőtlenítettem, és odaraktam azt a virágot.
– És hol van az az ötvenkét darab közüzemi számla, amit itt gyűjtök.
– Odaraktam a polcodra.
– De miért? Annak itt a helye.
– Dehogy van itt! Ronda, mint az istennyila! Nézegetem itt évek óta a szoba közepén.
– Jaj, hagyál már! Jó az ott!
– Most tényleg visszateszed? Hozzá ne nyúlj a virágomhoz!
– Kit érdekel a virágod! Igen! Visszateszem!
– Basszus! Tedd el innen, mert agyvérzést kapok!
– Nem érted meg, hogy ennek itt a helye? Különben sincs hova tennem.
– Dehogynem! Ott az a szekrény. Rakd be oda, az egyik fiókba! Ja! Hogy azok is tele vannak a Te cuccaiddal? Csak, ez az egy alsó az enyém! Az kellene mi? Tessék itt van! Kidobálok mindent ide a földre. Ez kell? Erre vágysz már évek óta? Hogy megkaparintsd végre? Minden reggel úgy kelsz fel, hogy azon töröd a fejed, mit találj ki, hogy a negyedik fiók is a tiéd legyen! Nem elég neked három? Az enyém is kell? Nesze! Itt van! Tiéd lehet! Majd én elrakom a sz@raimat máshová! Vigyázz ne lépj rájuk! Igen tele a szoba a kacatjaimmal. És? Basszus ez még el is tört! Látod, ez is miattad van! Itt van a rohadmány fiókod! Látod? Ide belevágom az összes nyamvadt számlát is!
– Jól van kicsim! Szuper! Most lemegyek a garázsba kicsit molyolni. Majd jövök! Addig elpakolod a nappali közepéről ezt a sok sz@rt ami ide dobáltál?
– Persze Kicsim! Elpakolok! Te meg, menj csak a garázsba!! Az is a Tiéd!

#maradjotthon #tizenkettediknap #kiélegyenafiók #ezekanagyproblémák

Beküldve:

Digitális oktatás és én

Azt gondolom, ami most van az nem digitális oktatás, hanem egy kísérlet arra, hogyan vészeljük át ezt a néhány hónapot az év végéig. Senkinek nem lehet illúziója arra, hogy országos szinten, egy ilyen volumenű dolgot, be lehet vezetni egységes rendszer kidolgozása nélkül, egyik napról a másikra, a tanárokra bízva.
Ennek tükrében kell ezt csinálni otthon, és ennek tükrében kell stresszelni rajta.
Minden konfliktust generáló cikkel ellentétben, én úgy látom a tanárok nagy része gyerekcentrikusan, és empatikusan áll a kialakult helyzethez, természetesen mindenki a saját mentalitásához és digitális tudásához mérten. Van aki kihívásnak veszi, és igyekszik minél többet kihozni a digitális vonalból, van aki kevésbé rajong az újdonságért, de helytáll, sőt fejlődik is.

Én azok közé a szülők közé tartozom, akik egyszer már megküzdöttek azzal a gondolattal, hogy az első és második osztályos gyerek könyvein a “KÍSÉRLETI tankönyv” kifejezés állt. Hosszú időbe telt feldolgoznom, hogy a gyerekem egy “kísérlet” részese, aminek sikeressége, vagy kudarca hosszú évek múlva fog eldőlni, visszafordíthatatlan eredményekkel.

Most sokkal könnyebb helyzetben vagyok, mert a mostani helyzetet átmeneti állapotnak tekintem, amin nagyrészt semmi nem múlik. (Itt kivételt tennék az érettségi előtt álló gyerekekkel, akiknek a helyzetük, azért sokkal bonyolultabb)

Szóval én igyekszem nem túl stresszelni ezt az időszakot.

1. Első és legfontosabb számomra, hogy maradjunk egészségesek!

2. Ez a helyzet se tanárnak, se gyereknek, se nekem, mint szülőnek nem könnyű, egymást hibáztatni, TILOS!

3. Építő kritikát, javaslatokat tenni SZABAD!

4. A lányom iskolája, továbbra sem az én iskolám! Annyit kell megcsinálni a gyerekenek, amennyit tud, ezzel reális visszajelzést kap a tanár is, hogy mit várhat el a gyerekektől.

5. A 4-es pontot meghazudtolva, igenis segítek a gyereknek kipuskázni a helyes választ, kizárólag azért, hogy lássa, milyen jó fej vagyok, és nem az ötösért!

6. Mindennap 7-kor kelünk és max 3-ig tanulhat! 3 után mozgás, szabadlevegő, közös program (film nézés, sütés, társas, kártya…) és végre szabadidő a szobájában, szigorúan csukott ajtónál, titkosan.

7. A lelkének ápolása sokkal fontosabb most, mint az ötös.

8. Időmenedzsment! Sajnos ez számomra is ördögtől való, de lehetőségnek veszem, hogy ketten együtt most megtanuljuk.

9. Nem baj, ha a tanár száraz anyagot küld emailben digitális tananyag gyanánt, a google, youtube, videók, filmek, feltöltött pp-ték, prezik, mások által megírt összefoglalók mindent tudnak!

10. A tanulás jelen helyzetben egyfajta időtöltés, ami keretet ad a napnak. Semmi több! ÉS PONT!

Beküldve:

Anyaillat ❤️

Uncsi vásárlás. Szürke hétköznap. Bevásárlóközpontban tologatom a kocsit. Már harmadszorra kanyarodok vissza a zöldségpulthoz, mert képtelen vagyok összeszedni a gondolataim. Nyilván, erre való a bevásárlólista, amit rendre megírok, és pont úgy, rendre otthon is hagyok. Így aztán, lista nélkül mantrázom, ami eszembejut: vaj, krumpli, tej, kenyér, basszus hagyma sincs stb… Közben, már 10x körbejartam az üzletet, a bevásárlókocsimban pedig, meglepő módon, egy csomó olyan dolog van, amit tuti nem írtam fel, arra az otthon hagyott listára.

Na, még 1 kör, hátha eszembejut valami….
Megállok az illatszer osztályon.
Megakad a szemem egy flakonon. Lila alapon sárga felirat rikít rajta. KÉZ BALZSAM
Olyan ismerős design… de még be sem fejeztem a mondatot gondolatban, már a kezemben a flakon, és csavarom le a tetejét. Beleszagolok. Úristen!!! Ennek anyukám illata van!
Abban a pillanatban 30, de, az is lehet, hogy 40 évet visszaugrok az időben. Kiszakadok az uncsi szürke hétköznapból, közben pedig keserédes érzésektől szorongatva szagolom a balzsamot. Hosszú percek telnek el… Mint valami drog, magába szippant és nem ereszt.
Alig várom, hogy kifizessem a pénztárnál és legálisan is a tulajdonom legyen. Még a kocsihoz sem érek, már kenem is kezemre.
Retro balzsam illatú kezemmel, kicsit saját anyukámmá válok ott a parkolóban.
Azon kezdek el gondolkozni, vajon az én lányomnak lesz-e az emlékeimben, olyan illat, amiről majd én jutok eszébe?
Úgy hiszem, ma már nincsenek 20 évre bebetonozott illatok. Megvesszük, megunjuk, veszünk másikat, más fajtát… Talán az éget palacsinta szag az egyetlen, ami változatlan intenzitással végigkísér engem az anyaságon.

Mikor hazaérek, első dolgom megmutatni a páromnak, mit találtam..
– Nézd, ennek anyukám illata van! – ujjongok, és már dugom is az orra alá a kezem.
Megszagolja, rám néz és mosolyogva válaszol.
– Ühüm! Ismerem. Az én anyámnak is ilyen szaga volt.

Beküldve:

Senki sem tökéletes

Annyira vicces, ha nem vagy tökéletes. Szerencsére én nem vagyok az. Ezért aztán, minden nap van min nevetnem. Magamon.

Pl:

– mikor előveszem az alufóliába tekert, reggelire csomagolt szendvicset, de nincs rajtam szemüveg, és kicsit furának is tűnik a kenyér, majd az első harapás után rájövök, hogy az a fura, nem a kenyér, hanem a szalvéta.

– mikor lelkesen magyarázom a gyereknek a házit, mert én még középiskolában is értettem a matekot, de fél óra próbálkozás után áthúzom az egészet, és egy “Ottegyemegafene!” kíséretében közlöm vele, akkor ezt most mind felejtsd el, és majd holnap kérdezd meg valamelyik nagyokos hetedikes osztálytársad, hogy mi a megoldás!

– mikor egy hete ígérem a páromnak, hogy csinálok neki rizskoch-ot, majd az utolsó pillanatban az összes rizst kiborítom a kőre, ahol vígan gurulnak szerteszét az egész konyhában, de még a nappaliba is jut a kis huncutokból, csak a kajához nem marad elég.

– mikor indulás előtt elkezdem keresni a kulcsot, majd teljesen véletlenül megtalálom a fogkefe mellett.

– mikor rajtam marad a játszóházban felhúzott cipővédő, és csak az utcán veszem észre, mekkora lúzer vagyok, csajosan pirosra festett körmökkel, fekete lakktáskával és egy kék-fehér zacskóval a lábamon.

– meg amikor a kasszánál sorbanállva megcsörren a kocsiban előzőleg full hangerőre vett telefonom, és Billie Eilish horrorisztikus effektjével üvölt, hogy BAAAAD GUUUUY!

#veszekegyzacskótafejemreis #teselegyéltökéletes #necsakkívül #belülse #csatlakozzhozzám

Beküldve:

Anyák tartsunk össze!

0.óra 32. chat üzenet

– Basszus Ági! Bukásra áll a gyerekem vizuális kultúrából! Tudod a tanár számát?
– No para! Az enyém 2.6-ra. Egyébként nem tudom.
– Teljesen kivagyok ettől a tanártól! Na a gyerekektől is.
– ??
– Ezt a gyereket semmi nem érdekli, csak a telefon meg a számítógép. Ja, és a csajok!
– Nyugi! Csak kamasz. Tök rendben van ez így. Majd elmúlik. Beszélgess vele sokat!
– Áh, azt sem lehet. Alig várom, hogy kijöjjön a suliból, csacsogok neki egyfolytában, tőle pedig az összes kérdésemre a reakció: “Semmi nem volt. Semmi nem történt. Nincs semmi!“
– Milyen ismerős…
– Próbálok vele tanulni, de olyankor csak összeveszünk! Szerintem utál is. De minimum szégyel. Ott szoktam sírni, ahol nem lát senki.
– ??
– Csinálok vele közös programot. Elmegyünk ketten moziba, ő meg rám szól, hogy ne nevessek hangosan.
– 😁 Bocsi a nevetős szmájliért. Szerintem ez vicces! Nevess Te is! De, ha ez megnyugtat, most békültem ki a lányommal éjfélkor. Anyáknapi ajándékba kaptam egy kis puffogást. Hidd el, ez mindenkinél így van ebben a korban. Elmúlik. Addig meg kitartás! Anyasors!
– Áh, köszi! Jó hogy beszéltünk! ❤ Jó éjt!
– Jó éjt! ❤

Beküldve:

Esküszünk…

– Elveszel feleségül?
– Nem!
– De már volt 3 feleséged. Engem miért nem?
– Hagyjál már! Papír nélkül is szeretlek.
– De gyerekünk is van! A másik 3-nak az sem volt. Most akkor tényleg nem veszel el?
– Nem!
– Pedig hétfőnként ingyen összeadnak! Két tanú oszt jónapot!
– Nem akarok megnősülni, na! Értsd már meg! De egyébként ez most hogy jutott eszedbe? Eddig mindig azt mondtad nem akarsz férjhez menni.
– Meggondoltam magam. Úgy érzem nem is szeretsz, ha nem akarsz elvenni.
– Ha megkérem a kezed, megnyugszol?
– Aha!
– Hozzám jössz?
– Öööö….

Ez most csak azért jutott eszembe, mert Erzsi néni (72) és Guci bácsi (85) 34 év együttélés után a hétvégén szűk családi körben végre összeházasodtak. 👰
#mégvan30évünk #nemkelleztelkapkodni

Beküldve:

Szupervumen vacsorát tesz az asztalra

Ma kinevettem a kolléganőm, mert tűsarkúban jött házat nézni, és mikor fel kellett neki menni (főleg mikor le kellett tolatnia) egy lélekvesztő aluminium létrán, kissé létra fóbiásan és tériszonyosan, kuncogásom mellett, jó érzéssel konstatáltam, nem vagyok egyedüli cuki szőke nő ebben a tökéletes világban.

Sőt, már talán meg is győztem magam, hogy igazából én egy összeszedett szupervumen vagyok, mikoris bekanyarodtam a helyi élelmiszer bótba, mert egy szupervumen akárhány óra munka után is főz a családnak.
Majd kifelé jövet a blokkal együtt kidobtam a kocsi kulcsom is a bolt előtti kukába, így aztán kezdett a “szuper” jelzőm kopni kicsit, mikor nyakig a szemében kotorásztam.

Na, csak semmi csüggedés! Büszkén kikukázott kulcsommal bevágódtam a kocsimba, és volt még egy órám tésztát főzni, sajtszószt kutyulni, valamit… bármit… ehetőt az asztalra tenni.

Tökéletes időzítéssel a sajtszósz 10 perccel indulás előtt kész, a tészta pedig majdnem koppra, indulásra. Már csak egy kis olaj hiányzik a kifőtt tésztára, miközben a párom már 5x megkérdezte, mikor lesz kész a kaja. Kis türelmet! Öntöm az olajat… Ja basszus! Ez mosogató szer!

Beküldve:

Kire hasonlít a gyerek?

Mikor a lányommal terhes voltam és még csak álmodoztam arról, hogy fog kinézni, igyekeztem egy két dolgot előre tisztázni azzal a valakivel (nevezzük most jóistennek), aki felelőse lehet annak, mit öröklünk szüleinktől.

Szépen elosztottam külsőleg-belsőleg a gyerekőcöt. Kértem a mindenhatót, legyen olyan okos ez a gyerek, mint az anyja, kedves és simulékony, cserébe a külsejét örökölheti az apjától. Leginkább a kreol bőrére, a szép egyenes orrára és a pici fülére gondoltam, de semmiképp nem kérnénk a lábujjait.

Nahát, mikor megszületett az én tündérhercegnőm külsőre valóban tiszta apja volt, csak a bőre színét, az orrát és a füle méretét nem örökölte tőle, viszont a lábujjait igen. Azonkívül, tőle örökölte még az önfejűségét, makacsságát, egyenességét és kegyetlen őszinteségét is. Mondjuk lány, úgyhogy elvitathatatlan hasonlóságok is megtalálhatók kettőnk közt, de ez inkább csak, a nemi azonosságainkból adódik.

Ahogy teltek az évek, tisztába került a lányom, mit kitől örökölt. Hallja tőlem számtalanszor, “Ne legyél olyan, mint az apád!” és azt is, hogy, “Szép nagy fülei az intelligens, okos embereknek vannak.” meg hogy imádom az orrát, mert az, olyan helyes kis vidéki, mint az enyém.

Néhány napja egy fogalmazást kellett írni anyáról, ami a belső mellett a külsőre is kitért.
“Anya, átlagos magasságú, átlagos testlakatú. Ovális arca, zöld szeme és aranyos duda orra van. Haja szőkésbarna, füle egy kicsit eláll. Fehér a bőre.”

Azt hiszem, mindent ért…

Beküldve:

Fogyókúra

Az én mindig sportos lányom, már 9 évesen kitalálta, a szintén sportos osztálytársnőivel, hogy fogyókúrába kezdenek.
Ezt papírra is vetették.

Délutáni edzésük után büszkén mutatták meg a tervüket, majd elmentünk fagyizni. Mert az elhatározás ugyan sziklaszilárd volt – mármint, hogy fogyózni fognak – csak még nem ma kezdik. Ez a nap még az edzés utáni fagyinap, és a fagyi utáni vacsora napja.

Majd vacsi után kiment a kertbe tornázni, megjegyezve, hogy a diéta ugyan nem, de a torna már ma kezdődik.

Aztán másnap reggel a betervezett alma répa helyett inkább megevett egy kakaóscsigát, délben rendesen megebédelt, az RG versenyről hazafelé megálltunk egy cukiban,
itthon bevágott néhány szelet sárgadinnyét, a szomszédban pedig egy fél csomag chips-et. Vacsorára virslit kért, és megkérdezte, nincs-e kedvem palacsintát sütni?

– Most akkor nincs fogyókúra?
– Miért kövér vagyok?
– Jaj dehogy! Inkább vékony. Pont mondani akartam, eszedbe ne jusson 9 évesen fogyókúrázni!
– Jó! Akkor a fogyókúra holnap kezdődik.