Ma kinevettem a kolléganőm, mert tűsarkúban jött házat nézni, és mikor fel kellett neki menni (főleg mikor le kellett tolatnia) egy lélekvesztő aluminium létrán, kissé létra fóbiásan és tériszonyosan, kuncogásom mellett, jó érzéssel konstatáltam, nem vagyok egyedüli cuki szőke nő ebben a tökéletes világban.
Sőt, már talán meg is győztem magam, hogy igazából én egy összeszedett szupervumen vagyok, mikoris bekanyarodtam a helyi élelmiszer bótba, mert egy szupervumen akárhány óra munka után is főz a családnak.
Majd kifelé jövet a blokkal együtt kidobtam a kocsi kulcsom is a bolt előtti kukába, így aztán kezdett a “szuper” jelzőm kopni kicsit, mikor nyakig a szemében kotorásztam.
Na, csak semmi csüggedés! Büszkén kikukázott kulcsommal bevágódtam a kocsimba, és volt még egy órám tésztát főzni, sajtszószt kutyulni, valamit… bármit… ehetőt az asztalra tenni.
Tökéletes időzítéssel a sajtszósz 10 perccel indulás előtt kész, a tészta pedig majdnem koppra, indulásra. Már csak egy kis olaj hiányzik a kifőtt tésztára, miközben a párom már 5x megkérdezte, mikor lesz kész a kaja. Kis türelmet! Öntöm az olajat… Ja basszus! Ez mosogató szer!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: