….és a gázórát bediktáltad?

Átlagos nap az ovis időkből…
Reggel elindulok a gyerekkel az oviba… kézifékkel… majd visszafordulok, mert itthon maradt a kabátja. Kb fél óra múlva újra itthon. Mondjuk, ezért kár volt felöltözni. Itthon dolgozok, és akinek az otthona a munkahelye az jól teszi, ha munka mellett kitakarít és ebédet főz. Alap elvárás.
Rapid meló és a kaja leégetése után, elrohanok a két napja vásárolt, de mégsem jó gyerekcipőt visszacserélni, aminek a dobozát persze pont aznap dobtam ki, tehát előtte kikukázom. Bevásárlóközpont előtt megállok. Égve hagyom az autó lámpáját, amit csak azért veszek észre, mert keresem a telefont és az üzletajtóból visszafordulok, hátha a kocsiban hagytam…. de NEM… telefon a táskámban volt végig, lámpa újra leoltva. Már épp sorra kerülnék a cseréhez, mikor sos telefont kapok a főnöktől. Irány haza, sürgős meló van!
Szerződés elküldve, hajam elhagyva, beesek az oviba, ahol közlik, hogy a lányom még állatosat játszik a földön. Nem ér rá. 27 gyerek közt négykézláb ugrál, és néha támad is…. Exkuzálom magam, hogy “háááát, nem is értem! Lehet nem is az én gyerekem. Csereszabatos, csak vissza kéne vinni a kórházba ahol elkeverték.!” …és már el is késtünk a tornáról, ahová nem raktam be cipőt….
Torna után haza. Vacsorát dobok az asztalra – nem érdekel, hogy a lányom ezt, pont nem kéri, mert héja van a vajas kenyérnek – fürdés, küzdés, alvás…és 10 óra. Leülök, kifújom magam, felteszem a lábam, jöhet a relax… morgásszerű hangokat vélek kihallani a másik szobából: ….és a gázórát bediktáltad? Basszus!! Persze, hogy nem!